Versek
Benkő Attila versei
Csillagköd
A Föld, mint egy úr, Kecsesen perdül a térben. Szóval tartja a múlt, És suttog a jövőben. Az idő, mint a képzelet, Elillan a végtelenben. Az űr megfogja a teret, És feltárul a csillagos éjben. Az űr végtelenül csendes, A Föld csak egy kis por. Az űr végtelenül tágas, Melyben e Föld honol. A sötét óceán fekete lepel, Mely elfedi az eget. A sötét óceán nem felel, Csak hallgat eleget. A kék ég festi meg a teret, Amit nappal látunk. Csillagból látunk ezret, Mit éjjel csodálunk. A Föld egy nagy óceán, A Hold egy kő. A tér nagyon tágas tán, Melyet befed az idő. Az űrben egy ember látszik, Aki űrruhát visel, Egy űrhajón utazik, Melyet maga az űr terel. Most tovatűnik a tér, Elmúlik az idő, A fény esik szét, Amint meglátja őt. Ember! Az űrben sok kihívás vár! Mint megannyi csillag. Ha nem viselkedsz bután, Az életed el nem illan. A jövőkép TE vagy, Ki nem látsz csodát. Csak egy szó: MAGAD, Aki leszel odaát. A fényesség kihuny, Ha a harcot elveszted. Ki segítséget nyújt, Abban magad leled. A tér hatalmas, Az idő még nagyobb. Segít, hogy tanulhass, Még egy napot. A cél, melyért küzdesz, Nemes legyen. A vége, amit szeretsz, Elég legyen. Ne várj többet az űrtől, Mely hatalmasabb, mint TE. Öregebb Ő, mint a tükörből, Valaha is visszatekintesz. A csillagok fényessége, Mely innen csak pislákol. Hatalmas ereje, Egyre halványul. Az idő, mi adná a vigaszt, Amit vársz. Csak megőrzi azt, Gyengéd válaszát. A világegyetem nem is oly nagy, Mint a tér. Az idő el nem fogy, Míg a végére ér. FEL! Lángolva dacolj az égen, Mint a nap! Mert ebből a messzeségben, Csak egy halvány pont marad. Benkő Attila: Csillagköd (antológiában, Alterra Svájci-Magyar Kiadó) |
Mesés tavon
REMIX (Vajda János: Nádas Tavon) Égi óceánban csillag. Mint tajtékos peremű illat, Úgy lebben a pillanat. Felemelő habon, Csobbanó lovamon, Andalog csónakom. Álmos a pára, Hátán szárnya, Nem száguld csatába. Szemembe szökik árja, Nincs is neki párja, Ez a világ csodája. Kettőzi a napot, Kettőzi a csónakot, Lendít fényes habot. Tündéri csodával, Égigérő sugárral Nem is bír magával. Lágy leheletű idomok, S ti, szélcsónakok, Érjétek el a csillagot! Itt a földi égbe ér, A csónak is révbe ér, Hol a semmiség is épp elég. Forgó ligetek, Tűnő tengerek, Épp most ébredek. Benkő Attila |